cookies
A legjobb "sütikkel" rendelkezünk és nem félünk őket használni.
Minden süti elfogadása
Ernie Ball

Ernie Ball

Az amerikai Ernie Ball 1957-ben megnyitotta hangszerboltját, melyet a mai napig úgy emlegetnek, mint az első hangszerbolt a világon, amely elektromos gitárokat forgalmazott. Ball sok kritikát kapott amiatt, hogy kizárólag gitárok árusításával foglalkozott, más hangszerek kiegészítőit, tartozékait mellőzve, és korai csődöt jósoltak neki. Ám végül ennek az ellenkezője történt, az ország számos pontjáról utaztak Ernie boltjába az elektromos gitárok iránt érdeklődő zenészek. Rövid idő alatt odaáig jutott a cég, hogy termékeit 5,500 boltban forgalmazzák több mint 70 országban szerte a világon. Az 1960-as évek végén a gitárjáték forradalmasításával megváltoztak az előadók igényei a hangszerek iránt, ekkor vette észre Ball, hogy az akkortájt legnépszerűbb Fender #100-as gitárhúrkészlet korlátozza a gitárosok lehetőségeit. Ernie azt az ötletet vetette fel a Fender cég számára, hogy az akkoriban standardnak számító G húr 29-es méretét cseréljék le 24-esre, ám ezt nyomban elutasították. Mégis úgy döntött, hogy egy gitárhúr-gyártó céggel elkészítteti a “Slinky” névre hallgató, saját elképzelései alapján megtervezett, egyedi gitárhúrkészletet. Miután a Hollywoodtól nem messze elhelyezkedő boltjában árulni kezdte őket, hatalmas sikert aratott a helyi előadók körében, majd az 1970-es évek elejére mindenhol a világban, a húrokat immáron Európában és Ázsiában is forgalmazták. Nem kisebb nevek döntöttek az Ernie Ball mellett, mint: Jimmy Page (Led Zeppelin), Glen Tipton (Judas Priest), Ben Weinman (The Dillinger Escape Plan), Adam Jones, Justin Chancellor (Tool), Daron Malakian (System Of A Down), Paul Gilbert, Steve Lukather, James Hetfield, Kirk Hammett és még sokan mások...

1 - 36 a 453-ból

Szűrő

Mennyiségi kedvezmény
Mutass még több terméket

1 - 36 a 453-ból


Ingyenes szállítás  49 000 Ft -tól

Árgarancia

Árucsere

Saját szerviz

Szaktanácsadás
Logo muziker
Ne maradjon le a fergeteges akciókról! Aktiválja az értesítéseket.
Bekapcsolás