Crate

Crate Audio Video Tech

A Crate márkát 1978-ban alapították, eleinte kizárólag gitárerősítők készítésével foglalkoztak, később megindult a basszusgitár-erősítők gyártása is a vállalatnál. Kezdetben csak kisméretű, könnyen szállítható felszereléseket terveztek és hoztak létre, majd idővel elkészültek az első nagyobb méretű erősítők is, ám az átütő siker mégis elmaradt. Az 1980-as években a csekély népszerűség miatt a cég kénytelen volt bezárni kapuit.
Hamarosan azonban az Ampeg cég felvásárolta a Crate-et, egy teljesen új, innovatív termékskálát hozva létre, és ennek köszönhetően a vállalkozás felvirágzott. A kínálatban folyamatosan jelentek meg a legkülönbözőbb méretű, stílusú gitár- és  basszusgitár-erősítők, amelyek az elérhető árnak, ámde a mégis komoly teljesítménynek köszönhetően hamar nagy popularitásra tettek szert szerte a világban. A Crate filozófiája, hogy az előadók legkülönbözőbb zenei igényeit elégítsék ki a folyamatosan bővülő termékskálával, és hogy valóban bárki találjon magának olyan felszerelést, ami egy remek önkifejező eszközzé válhat a számára. A Crate márka mára nagy népszerűségnek örvend az amatőr és a professzionális zenészek körében egyaránt. Olyan előadók tették le voksukat a Crate minőségi termékei mellett, mint pl.: Bo Diddley, Sammy Hagar, Stan Lee, Bridget Regan, John Hiatt, Bobby Adams, Jerry Douglas, Atsushi Nakagawa, Fletcher Dragge, Mike Scaccia, Robert Randolph, Tim Anderson, Jake Kolatis & Rick Lopez, és még sokan mások…

1 - 0 a 0-ból

Szűrő

Mutass még több terméket

1 - 0 a 0-ból

© 2004-2020 Muziker | Crate Audio Video Tech
Logo muziker
Ne maradjon le a fergeteges akciókról! Aktiválja az értesítéseket.
Bekapcsolás