Fender Precision Bass: legenda az 50-es évek óta

Ha lejátszol szinte bármilyen felvételt az elmúlt 70 évből, és belehallgatsz a basszusmenetbe, nagy valószínűséggel egy Fender Precision Bass szól. Ez nem túlzás, egyszerűen olyan hangszerről van szó, amely annyi lemezre került fel, hogy könnyebb lenne azokat összeszámolni, amelyeken nincs rajta. A legkülönösebb pedig az, hogy a formája és a hangja 1957 óta gyakorlatilag nem változott.

Pontosan 75 év telt el azóta, hogy 1951 októberében eladták az első darabot, és a Fender ezt az új modellek fejének hátoldalán elhelyezett pecséttel is megünnepli. Matej az új Backline adásban két Fender Player II Precision Bass hangszert vett a kezébe, az egyiken juhar, a másikon paliszander fogólap van, és azt a kérdést boncolgatta, amelyen a basszusgitárosok évtizedek óta vitatkoznak.

Ahhoz, hogy megértsd, miért volt a Precision ennyire meghatározó, képzeld el, mi volt előtte. A basszista a nagybőgő mögött állt, ami egy felnőtt ember méretű hangszer, nem fér be az autóba, és lépcsőn kell felcipelni a klubba. Ennél is rosszabb volt, hogy alig lehetett hallani. A zenekarok egyre hangosabban játszottak, a fúvós szekciók teljes erővel szóltak, a gitárok már elektromosak voltak, a dobok pedig mindig is hangosak voltak, így a nagybőgő tűnt el elsőként a keverésből.

Leo Fender ezt úgy oldotta meg, ahogy mindent, vagyis mérnöki módon. Fogta a Telecasterről ismert formát, hozzátett egy második szarvat, hogy a hosszú és nehéz nyakú hangszer egyenesen lógjon a hevederen, és hosszas kísérletezés után a 34 hüvelykes menzúránál állapodott meg. Elég hosszú húrt akart ahhoz, hogy rendesen rezonáljon, de nem olyan hosszút, hogy a bundok kényelmetlenül messze kerüljenek egymástól. Ez a 34 hüvelyk ma is érvényes, és szabvánnyá vált, amely szerint a világ legtöbb basszusgitárja készül.

Az első darab 1951 októberében kelt el 199,50 dollárért, és kizárólag áttetsző blonde színben lehetett kapni. A gond rögtön ezután jött, mert a korabeli gitárkombók egyszerűen nem bírták a basszusfrekvenciákat, és hangosabb játéknál szétestek. A Fendernek ezért meg kellett építenie a világ első basszuserősítőjét is, a legendás Bassman modellt, amelyből paradox módon inkább a gitárosok körében lett kultusztárgy.

Itt sokan tévednek, mert a Precision szónak semmi köze a hangzáshoz vagy a játék pontosságához, hanem a bundokra utal. A nagybőgőn nincsenek bundok, így a basszista füllel és ujjal keresi az intonációt, és minél feljebb megy a nyakon, annál kényesebb a dolog. Leo Fender megszállottja volt a gyártási pontosságnak, és az ő hangszerén a bundok olyan pontosan ültek, hogy gyakorlatilag azonnal tisztán lehetett rajta játszani. Innen a Precision. Lényegében reklám volt arra, hogy nem mellé fogsz, és pontosan ezért tértek át rá azok a gitárosok, akik addig soha nem tartottak basszusgitárt a kezükben.

Az első években a Precision még kereste önmagát. 1954-ben lekerekített testet és alkarkivágást kapott, mert addig szó szerint egy deszka volt, és megjelent a kétszínű sunburst is. Az igazi fordulat azonban 1957-ben jött el, amikor a Fender az eredeti egyszerű hangszedőt lecserélte split-coil változatra, vagyis két félre osztott hangszedőre.

Két gyakorlati oka volt. Az eredeti egytekercses hangszedő búgott, ami Leo Fendert kifejezetten idegesítette, ráadásul a pólusai közvetlenül a húrok alatt ültek, így olyan kemény hangindítást produkált, hogy szétszedte a hangszórókat. Amikor a hangszedőt kettéosztotta, a feleket ellentétesen kötötte be, a mágneseket pedig a húrok alá helyezés helyett azok két oldalára tolta, eltűnt a búgás és a kemény lökés is, a hang viszont telt és kerek maradt. Ugyanabban az évben a basszusgitár Stratocaster mintájára készült fejet kapott, valamint pickguardot, amelyre közvetlenül rászerelték az elektronikát. Azóta lényegében nem változott, ami egy 1951 óta gyártott hangszernél elég kivételes.

Abban, hogy a Precision szabvánnyá vált, valószínűleg James Jamersonnak van a legnagyobb része. Egy 1962-es darabon játszott, amelyet ő maga Funk Machine néven emlegetett, és gyakorlatilag a Motown teljes aranykorát felvette vele. Basszusmenetei ma is kötelező olvasmánynak számítanak mindenkinek, aki komolyan gondolja a basszusgitározást.

Amerika másik végén a fiatal Brian Wilson az apjától kapott egy Precisiont és egy erősítőt 1961 decemberében, és néhány nap alatt megtanult játszani rajta. Alig egy évvel később jelent meg a The Beach Boys debütáló lemeze. Ugyanebből a korszakból származik Carol Kaye is, a Wrecking Crew stúdiós basszusgitárosa, aki annyi hatvanas évekbeli slágert vett fel Precisionnel, hogy megszámolni is lehetetlen.

Utána már ment magától. Donald „Duck” Dunn a Booker T. & the M.G.’s együttesben, John Entwistle a The Who zenekarban, Roger Waters a Pink Floydban, Dee Dee Ramone a Ramonesban, Paul Simonon a The Clashben, Sting a The Police triójában, Bruce Foxton a The Jamben. Később Steve Harris az Iron Maidenben, Duff McKagan a Guns N’ Rosesban, Mike Dirnt a Green Dayben és Nate Mendel a Foo Fightersben. Nehéz olyan műfajt találni, amelyben a Precision ne játszott volna meghatározó szerepet, és ezeknek a neveknek a többsége ma már saját signature modellel rendelkezik. Quincy Jones úgy foglalta össze, hogy a Fender basszusgitár volt „az egyetlen technológiai áttörés, amely örökre megváltoztatta a zenét”.

1. Az első Precision 1951 októberében kelt el 199,50 dollárért, és kizárólag áttetsző blonde színben volt kapható. A forgalmazók eleinte egyáltalán nem voltak lelkesek, így Leo Fender maga járta vele a klubokat és koncerttermeket, és egyesével győzte meg a zenészeket.

2. A névnek semmi köze a hangzáshoz. A Precision a pontosan beültetett bundokra utal, amelyeknek köszönhetően az első pillanattól tisztán lehetett rajta játszani, szemben a bundozatlan nagybőgővel.

3. Leonard Feather kritikus 1952-ben Lionel Hampton koncertjén azt jegyezte fel, hogy hall egy basszust, de nem lát basszistát, és hogy a színpadon két gitár áll, viszont csak az egyik hallatszik. Hampton basszusgitárosa, Roy Johnson azt mondta neki, hogy az átállással semmi gondja nem volt, és a hangszert még aznap használta a koncerten, amikor megkapta.

4. John Entwistle 14 évesen, 1959-ben fényképek alapján építette meg a saját Precision másolatát, mert Nagy-Britanniában akkoriban egyszerűen nem lehetett kapni. Nem sokáig maradt meg nála, Roger Daltrey unszolására adta el, aki szerint folyamatosan tönkretette a hangszórókat.

5. Az a basszusgitár, amelyet Paul Simonon összetör a London Calling album borítóján, egy Precision. 1979. szeptember 20-án történt a New York-i Palladiumban, és az ok a kidobók miatti düh volt, akik nem engedték fel a közönséget az üléseikről. Pennie Smith fotós egyébként nem akarta, hogy a kép a borítóra kerüljön, mert szerinte elmosódott volt, a Q magazin pedig 2002-ben minden idők legjobb rockfotójának választotta. A basszusgitár maradványait ma a Museum of London állítja ki.

Az eredeti Precision nyaka egyetlen darab juharból készült, a fogólappal együtt. 1959-ben a Fender áttért a ráragasztott paliszander fogólapra, és ez lett a szabvány egészen addig, amíg a hatvanas évek közepén a juhar vissza nem tért alternatívaként. Azóta te választasz.

A különbség létezik, de kisebb, mint ahogy az interneten írják. A juhar keményebb és sűrűbb fa, ráadásul lakkozzák, így a hang valamivel élesebb indítású és hangsúlyosabb magasakkal szól. Ez az a hangzás, amely akkor működik, ha azt akarod, hogy a basszus önálló hangszerként szóljon, ne csak alapként a zenekar alatt. A paliszander nincs lakkozva, porózusabb és puhább, így lekerekíti a hangindítást és összességében egy árnyalattal melegebben, sötétebben szól. Tényleg hallható, de kisebb a különbség, mint két húrkészlet között, és sokkal kisebb annál, amit a jobb kezed tesz a hangszínnel.

Sokkal nagyobb szerepet játszik az, hogy milyen az érzés az ujjaid alatt. A lakkozott juhar sima és csúszós, így a kezed gyorsabban siklik rajta, de ha izzad a tenyered, meg tud akadni. A paliszander matt és érdesebb, valamivel jobban tartja az ujjat és sosem ragad. Épp ezért érdemes mindkettőt kipróbálni, és aszerint dönteni, melyik fekszik neked.

A Player II a Fender legelérhetőbb sorozata, vagyis Mexikóban gyártott hangszerek, amelyek árban a földön maradnak, de továbbra is igazi Fenderek mindazzal, ami ezzel jár. A legszembetűnőbb változás az eredeti Player sorozathoz képest épp a paliszander visszatérése. Korábban a világosabb Pau Ferro fát használták, ami önmagában rendben van, de látványra sosem volt az igazi, mert a Fendert az ember automatikusan a paliszanderrel köti össze.

A második dolog, amit azonnal megérzel rajtuk, a lekerekített fogólapszél. Amikor egy boltban kézbe veszel egy basszusgitárt, elsőként a kiálló bundvégek és a tenyeredbe nyomódó éles fogólapszél zavarhatnak. Itt egyik sincs, a bundok szépen el vannak dolgozva, a fogólap pedig felül és alul is lekerekített. A nyak modern C profilú, 9,5 hüvelykes rádiusszal, így kisebb kezű embernek vagy tinédzsernek is jól fekszik, hátul pedig szatén poliuretán lakkot kapott, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hüvelykujjad simán csúszik rajta, és izzadt kéznél sem gyűjti a koszt.

A legnagyobb meglepetést azonban a hangszedő okozta. Az összes Fender basszusgitár közül, amelyet Matej tesztelt, épp ennek a legszemtelenebb a karaktere. Míg a drágább modellek profinak és kiegyensúlyozottnak mutatkoznak, ez őszintén átütő és előre tolakszik, annyira, hogy gond nélkül el tudod képzelni a hangszert egy punkzenekarban, ahol átvág mindenen. A videóban hangminták is vannak, így magad is megítélheted. Konkrétan a Player II Precision Bass Rallye Orange színben, juhar fogólappal és háromrétegű fehér pickguarddal, valamint a Cactus Gray változat paliszanderrel.

Ha eredeti Fendert szeretnél, de nem akarsz érte több ezret kiadni, a Player II a legésszerűbb út. Nincs miért szégyenkeznie a drágább modellek mellett sem, saját karaktere van, és annak is megfelel, aki csak alkalmanként nyúl Fenderhez, de otthon az igazit akarja. Az egyetlen apró bosszúság, hogy kartondobozban érkezik és tok nincs hozzá, így a gigbaggel vagy keménytokkal külön számolj.

Egy szinttel feljebb az American Performer és az American Professional II áll, vagyis az USA-ban gyártott basszusok jobb hardverrel és hangszedőkkel. Aki vintage hangot és megjelenést akar, megtalálja az American Original 60s modellben, aki pedig pontosan azt a hangszert akarja, amelyet az ötvenes években árultak, az American Vintage II 1954 után nyúl. Ebben eredeti egytekercses hangszedő van, nagy, 1957 előtti Telecaster fej és 7,25 hüvelykes fogólaprádiusz, ami jóval gömbölyűbb a mai 9,5-nél. Ha inkább modern és könnyebb hangszert keresel, nézd meg az Aerodyne Special modellt.

És ha egy konkrét ember konkrét hangzása vonz, a signature modellek nem marketingfogások. A Steve Harris Precision más hangszedőt kapott, és pontosan arra a vágtára épül, amelyet az Iron Maidentől ismersz, a Duff McKagan Deluxe durvább rockhangzásra van hangolva, a Nate Mendel P Bass pedig egyszerű klasszikus annak, aki egy hangzást akar, azt viszont tökéletesen. A teljes kínálatot a Fender basszusgitárok között találod, ha az elsőt keresed, nézd meg a kezdő basszusgitárokat, és ha mélyebb hangterjedelemre van szükséged, van öthúros basszusgitár is. Mellesleg a Fender másik nagy basszusa a Jazz Bass, amely 1960-ban jelent meg, és nem leváltotta a Precisiont, hanem kiegészítette.

A basszusgitár önmagában még nem szólal meg, így számolj legalább a húrokkal, egy rendes hevederrel és egy hangolóval. Ha otthon játszol, elég egy kis basszuskombó, próbaterembe és koncertre viszont már nagyobb kell, úgyhogy nézd át a basszuskombókat vagy rögtön a fej és láda összeállítást. Ha többet akarsz belőle kihozni a tiszta hangnál, kezdd egyetlen basszuseffekttel, nyugodtan overdrive-val vagy kompresszorral. Ha pedig még csak válogatsz, nézd meg a Hogyan válassz basszusgitárt, Hogyan válassz basszuserősítőt, Hogyan válassz basszusládát és Hogyan cserélj húrt a basszusgitáron cikkeket. Mellesleg, ha szereted az ilyen évfordulókat, van cikkünk arról is, hogyan ünnepelte a Telecaster a 75-öt.

És ha mindezek után sem tudsz dönteni, menj és próbáld ki őket. Ha tíz percig egymás mellett szólaltatsz meg egy juhar és egy paliszander fogólapot, az többet elmond minden leírt összehasonlításnál. Basszusgitárnál úgyis ez az egyetlen dolog, ami valóban dönt, mert azt, hogy hogyan fekszik a kezedben, egyetlen videó és egyetlen cikk sem mondja meg. A teljes kínálat az elektromos basszusgitárok között van.