cookies
A legjobb "sütikkel" rendelkezünk és nem félünk őket használni.
Minden süti elfogadása
Ibanez

Ibanez Music

Az Ibanez egy Japán hangszergyártó cég, melyet Hoshino Gakki alapított 1957-ben. Székhelye ma már az egyesült államok-beli Pennsylvania Bensalem városában található. A vállalat elődje a The Hoshino Gakki Company már 1900 óta foglalkozott hangszerek értékesítésével a Hoshino Shoten könyvesbolt leányvállalataként. 1935-ban kezdtek saját húros hangszerek készítésébe. A cégnek az 1960-as évek közepére már a nyugati világban is volt némi ismertsége. A vállalat főleg elektromos gitárjaival és gitár kiegészítőivel szerzett magának hírnevet. Az Ibanez márkanév napjainkban is az egyik legközkedveltebb elektromos gitárokat fémjelzi, főleg a metál zenészek körében. Az első átütő sikereket az Iceman és a Roadstar modellek hozták meg a vállalat számára egyedi kivitelezésüknek köszönhetően. A nyolcvanas évek vége komoly jelentőséggel bírt a cég életében, ugyanis Hoshino szoros együttműkődésben állt Steve Vai-el, az ő ötleteiből merítve alkotta meg és mutatta be rövid időn belül az Ibanez JEM és az Ibanez Universe elektromos gitárokat, melyek hatalmas szenzációnak számítottak és máig nagy népszerűségnek örvendenek. Az innovatív tervezés és az egyedi hangzásvilág miatt szerte a világon megismerték az Ibanez kifogástalan termékeit. Az Ibanez többek között a héthúros gitárok gyártását is forradalmasította a K-7 modellel. Olyan előadók használják az Ibanez hangszereit előszeretettel, mint pl.: James Shaffer, Brian Welch, Marten Hagstrom, Fredrik Thordendal (Meshuggah), Omar-Rodriguez Lopez (The Mars Volta), Mick Thomson (Slipknot), Joe Satriani, Paul Gilbert, Steve Vai, Steve Bello, Way Barrier, Dino Cazares, Fletcher Dragge, John Scofield és még sokan mások...

1 - 36 a 1 940-ból

Szűrő

Ibanez EWP14WB-OPN

Ibanez EWP14WB-OPN

Guitalele

Az E-shop számára raktáron

Ibanez TMB30 Black

Ibanez TMB30 Black

Basszusgitár

Az E-shop számára raktáron

Mutass még több terméket

1 - 36 a 1 940-ból

© 2004-2020 Muziker | Ibanez Music
Logo muziker
Ne maradjon le a fergeteges akciókról! Aktiválja az értesítéseket.
Bekapcsolás